Átadták a 2015-ös cöliákiásokért díjat – Coeliakia a Nemzetközi Napja
2015. május 16. Coeliakia a Nemzetközi Napja (Lisztérzékenyek Világnapja)
Ezért is időzítette a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete a mai napra a közgyűlését, amelyen szerkesztőségünk is részt vett.
Üzenet 2015-re:
- Tilos a gluténmentes diéta a cöliákia korrekt diagnózisa előtt. (pl. biorezonancia nem az)
- „Fogadd el!” – azaz törődjön bele, hogy amennyiben cöliákiás, egész életében be kell tartania a szigorú gluténmentes diétát, amely a ma ismert egyetlen biztos módja a cöliákia kezelésének.
LÉOE közgyűlés
A közgyűlésen elfogadásra került az egyesület új alapszabályzata és SZMSZ-e, amely módosítására a törvényi változások miatt volt szükség. Ezen kívül a jelenlévő egyesületi tagok egyhangú szavazással fogadták el
- a beszámolókat a 2014. évi tevékenységről, gazdálkodásról
- 2014. évi Közhasznúsági jelentést
- A Felügyelő Bizottság jelentését.
Az egyesület vezető tisztségviselőit is megválasztották, szintén egyhangú szavazással Koltai Tünde elnököt választották meg újból az Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének elnökévé.
A közgyűlésen döntés született arról, hogy az egyesületi tagdíj mértéke 2015-ben is változatlan marad: 4.000 Ft / év.
A közgyűlésen kérték:
- hogy azoknak akiknek tagdíj elmaradásuk van legyenek kedvesek rendezni azt.
- amennyiben még nem nyilatkoztak az SZJA 1% felajánlásról, tegyék meg azt az egyesület javára
LÉOE tagsági kártya – számtalan kedvezményre jogosít fel!
Azok akik érvényes egyesületi tagsággal rendelkeznek ECD tag LÉOE tagsági kártyát is kapnak, amely számtalan kedvezményre feljogosítja a kártya birtokosát.
pl. COOP üzletek, Agip, E-bolt, Oázis kertészet stb.
Cöliákiásokért díj
A közgyűlésen átadták az idei Cöliákiásokért díjat is, amelyet Jánka Péter úr vehetett át a Hunguest Hotel Helios – Hévíz képviseletében, ahol gluténmentes étrendet biztosítanak a pihenni vágyóknak és rendszeresen szerveznek gluténmentes főzőtanfolyamokat is. Gratulálunk.
Az egyesület idén ünnepli 25 éves fennállásának jubileumát.
Több kisebb nagyobb eredményt tudhat a háta mögött, mint például az, hogy a közétkeztetésben kötelező lesz a lisztérzékenyek ellátása, így a szülők nyugodtabban engedhetik el az óvodába, iskolába gyermekeiket.
Legutóbbi sikertörténet egyébként a McDonalsd’s-al közösen kifejlesztett gluténmentes dupla sajtburger projekt elindítása.
A közgyűlés után egy érdekes előadást hallgathattunk meg az endoszkópiáról Dr. Németh Anna Mária előadásában.
LÉOE sajtóközleménye:
- május 16.
Kelt:2015.05.16 / Utolsó módosítás: 2015.05.17Évtizedekkel ezelőtt a coeliakia (cöliákia vagy lisztérzékenység) egyike volt a nagyon ritka gyermekbetegségeknek. Napjainkban a diagnosztizált betegek többsége felnőtt, nem egyszer idős korú. A betegség gyakorisága az európai népesség körében 1:100, Finnországban és Magyarországon még ennél is magasabb. A betegség kialakulásában a genetikai adottságoknak fontos szerepe van, amit az is megerősít, hogy a lisztérzékenyek elsőfokú rokonainak (szülők, gyermekek, testvérek) kockázata tízszeres. A fel nem ismert betegség következményei szövődmények és társult betegségek lehetnek, mint a csontritkulás és a vékonybél rosszindulatú betegsége.
A coeliakia mellett ma már egyre többször találkozunk a „glutén érzékenységgel” is, aminek a coeliakia csak egyik fajtája. Elsősorban a valódi coeliakiás betegek számára fontos üzenet, hogy a gluténmentes diétát csak a betegség diagnosztizálása, vagy annak kizárása után szabad megkezdeni!
A coeliakia autoimmun betegség, amit a kalászos gabonákban lévő glutén fogyasztása vált ki genetikailag érzékeny emberekben. A betegség bármely életkorban diagnosztizálható, tünetei egyes esetekben nagyon enyhék, máskor rendkívül súlyosak lehetnek. Sokszor nem ismerik fel, a betegeket tévesen diagnosztizálják, mivel tüneteik más betegségekre is utalhatnak. A diagnózis laborvizsgálaton alapul, ahol a betegségre jellemző specifikus immun ellenanyagok jelenlétét vizsgálják, a vékonybél biopszia szövettani vizsgálatát megerősítésként végzik el. A betegség kezelése a glutén fogyasztásának élethosszig tartó kizárásán alapul.
A gluténmentes diéta egyszerűnek tűnik, betartása azonban nem könnyű, mivel a gluténtartalmú gabonafélék gyakori összetevője a kenyérnek, tésztáknak, süteményeknek. A lisztérzékeny betegek gyógyulását a társadalom nem ismeri el, a betegség terápiáját – a gluténmentes diétát – a társadalombiztosítás nem támogatja.
Egyesületünk megalakulása – 1990 – óta szeretné elérni a betegek esélyegyenlőségét, pontosabban azt, hogy a jelentős többletkiadással járó diétához érdemi támogatást kapjanak.Sikernek tartjuk, hogy a közétkeztetésben kötelező lesz a lisztérzékenyek ellátása, tapasztalataink átadásával a szolgáltatók felkészítésében szeretnénk hatékonyan és aktívan részt venni.
További felvilágosítás és interjú lehetőség:
Koltai Tünde
elnök
coeliac@t-online.hu
Kapcsolódó bejegyzések:
Gluténmentes sajtburger villám játék nyertesei
Hatalmas érdeklődéssel indult a múlt héten bevezetett új gluténmentes sajtburger. Néhány gyakran feltett kérdés és válasz a cikkben és természetesen...
Gluténmentes Dupla Sajtburger 11 hazai McDonald’s étteremben
2015 május 14-től 11 hazai 11 McDonald’s étteremben érhető el a régen várt Gluténmentes Dupla Sajtburger. Sőt már egy új...
Gluténérzékenység vizsgálat akciós csomagban (x)
Ha eddig nem vette a fáradtságot, hogy utánajárjon miért puffad, most jó lehetőség erre a laktóz- és gluténérzékenység vizsgálat akciós...
Mi az a diétahiba? Kerüljük el! Vásároljunk figyelmesen! 1.
A cöliákia egy olyan betegség, amelyben a legfontosabb a korai felismerés az élethosszig tartó szigorú gluténmentes diéta. Mi az a...
A gluténérzékenység vizsgálat – minden amit tudni érdemes.
Azt már tudjuk, hogy gluténérzékenységet több elnevezéssel is illetik (cöliákia, lisztérzékenység), hogy egy autoimmun betegség. De milyen diagnosztikai módszereket alkalmaznak...











Gluténmentes dió bundás, Kolos féle túrógombóc
Bizonyára tudjátok már, hogy a tejfehérje mentes diétából legjobban a túró hiányzik. Most elkészítettem túrógombócot,...
Gluténmentes hamis fekete erdő pohárdesszert – sütés nélkül
Kánikula, meleg és forróság a konyhában is. Épp ezért nem is szerettem volna bekapcsolni a...
Gluténmentes cukkinis-répás sonkás tekercs
Interneten többször is szembe jött velem ez a recept. Saját ízlésem szerint alakítottam át és...
Gluténmentes cukkinis tócsni
Az egyik legfinomabb nyári zöldség a cukkini. Könnyen elkészíthető. Most egy percek alatt elkészíthető, tócsnival... 

