Vica letesztelte – Horváth Éva rovata
Sziasztok!
Vica vagyok, 24 éves. Budapesten élem a mindennapjaimat, ugyanis itt járok iskolába és itt is dolgozom.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója vagyok és a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa. Sportjogásznak készülök, a diploma megszerzése után erre szeretnék szakosodni. Mindemellett a Budapesti Honvéd Sportegyesület vívója is vagyok.
22 évesen derült ki rólam, hogy laktóz- és lisztérzékeny vagyok; azaz elég későn és elég sok szenvedés után. Viszonylag felnőtt fejjel kellett átállnom egy teljesen új életmódra, amit a mai napig tanulok.
A szabadidőmben szívesen próbálok ki új recepteket, sütök-főzök, de ugyanígy szívesen derítek fel új helyeket, ahol a glutén- és laktóz intoleranciám nem okoz gondot.
A most induló rovatom célja, hogy oly módon segítsem lisztérzékeny társaimat, ahogy eddig egészen kevesen.
Kategóriánként lebontva fogom nektek bemutatni azokat a helyeket fővárosunkban, ahová bármikor nyugodt szívvel betérhetünk, és egy jót ehetünk. Természetesen a kedvenc, bevált receptjeimet is szívesen megosztom majd veletek, amik talán itt is rendhagyóak lesznek. 🙂
Vica letesztelte rovat
|
Vica letesztelt receptjei |











Gluténmentes dió bundás, Kolos féle túrógombóc
Bizonyára tudjátok már, hogy a tejfehérje mentes diétából legjobban a túró hiányzik. Most elkészítettem túrógombócot,...
Gluténmentes hamis fekete erdő pohárdesszert – sütés nélkül
Kánikula, meleg és forróság a konyhában is. Épp ezért nem is szerettem volna bekapcsolni a...
Gluténmentes cukkinis-répás sonkás tekercs
Interneten többször is szembe jött velem ez a recept. Saját ízlésem szerint alakítottam át és...
Gluténmentes cukkinis tócsni
Az egyik legfinomabb nyári zöldség a cukkini. Könnyen elkészíthető. Most egy percek alatt elkészíthető, tócsnival... 

