Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Chron betegség vagy gluténérzékenység?

Tisztelt Dietetikus!

Betegségem 10 évre visszamenő, amit szeretnék részleteiben itt leírni. 2005-ben kivizsgáláson, góckutatáson vettem részt a lábszáraimon keletkezett fájdalmas vörös csomók miatt. A góckutatás nem mutatott ki semmilyen betegségre utaló jelet, a diagnosztika: vasculitis. A gluténérzékenységre nem történt vizsgálat.

Ezek a csomók hol előjöttek, hol elmúltak ezt követően is. 2008 nyarán hasmenés, hasfájás, haspuffadás is kísérte ezt a tünetet. 2008 decemberében már kórházba kerültem, mert nem változott az állapotom, erőtlen, lefogyott állapotban voltam. Ekkor csináltak béltükrözést és colitis ulcerosat állapítottak meg. Pentasat és Budenofalkot írtak fel. Később Imurant, amit nem voltam hajlandó beszedni. Ezután is hol erősödött, hol elviselhető volt az állapotom, aztán megint jött egy rosszabb időszak és a Budenofalkot lecserélték Medrolra, mondván az előző kevés szteroidot tartalmaz, és nem elegendő. Időközben volt még egy béltükrözésem, ahol a betegségemet Crohn -ra módosították.

A Medrolt állapottól függően hol nagy dózisban, hol visszacsökkentve kisebb adagban szedtem- szedem. Amikor már 4 mg-ra csökken az adag, már megjelenik újra a vasculitis és a hasmenés hasfájás, puffadás, és csak nagyobb adag hatására húzódik vissza.

Ez idő alatt próbáltam több saját elhatározásból étkezést változtatni, pl. paleo, Gaps és most a zöldlevek fogyasztását kezdtem el, többek között a búzafűlé fogyasztását. Ekkor megint nagyobb mértékben kijött a lábamra a csomó, és hiába emeltem fel a Medrol adagját 24 mg-ra, nem akart elmúlni sem a csomó sem a hasmenés, és 44,5 kg-ra lefogytam. Ekkor kezdtem el kutakodni, hogy lehet, hogy gluténérzékeny vagyok, ezért vannak ezek a tünetek.

Visszagondolva amikor megjelentek ezek a tünetek mindig elnyomásra került a szteroiddal, de amikor már 4 mg-ra csökkent és kezdett kiürülni a szervezetemből, újra előjöttek a tünetek. 10 év alatt még sem a házi- sem a gasztro orvosaim sem vizsgáltak meg gluténérzékenységre.

A több éves szteroid szedéstől a bőröm és az ereim teljesen el vannak vékonyodva, bárhová megütöm vagy horzsolom mindjárt véraláfutás lesz rajta, ha erősebben megfogok valamit elpattan az ér a kezemben, és még ki tudja milyen károkat okoz, amit nem látok.

Ez az állapot már teljesen elkeserít, és most szeretném megcsináltatni a gluténérzékenység vizsgálatot.

A háziorvosom azt mondta nyugodjak meg mert nekem ezt betegségemet vizsgálattal már alátámasztották, és úgy gondolom, hogy a gasztro orvosom sem örülne, ha kérném ezt a vizsgálatot.

Most az interneten szerzem az ezzel kapcsolatos információkat, Jelenleg is szedem a medrolt 16 mg-ot.

Azt olvastam, hogy nem szabad a cöliákia vizsgálat előtt diétát tartani és gondolom míg a szteroidot szedem, az is elnyomja a tüneteket, te hát meg kell várni, míg kiürül valamilyen szintre a szervezetemből. Persze ez idő alatt az is kiderült, hogy a tejtermékeket sem tolerálja a szervezetem.

Kérdésem, lehet, hogy 10 éve rossz diagnózis alapján crohn betegségre, és nem gluténérzékenységre kezeltek?

Az információk alapján, és visszagondolva gyermekkoromra, mindig sovány testalkatú voltam, vékony alkarral és lábszárral, lehet, hogy a gluténérzékenység korábbra datálható?

Most 55 éves vagyok 158 cm és jelenleg 46,5 kg.

Édesanyámnak, aki most 83 éves, sokszor volt, van hasmenése, minden különösebb indok nélkül. Lehet, hogy Tőle örököltem?

Nála sem volt eddig diagnosztizálva a gluténérzékenység.

Kérem tanácsukat az ez irányú vizsgálatokra, és a leírtakra a véleményüket. Előre is köszönöm válaszukat! Üdvözlettel

 

Kedves Kérdező!

Köszönjük, hogy hozzánk fordult kérdésével.

A leírtak alapján valóban nem kizárt, hogy a tüneteinek hátterében a gluténérzékenység áll, de az Ön által leírtak önmagukban a Crohn-Colitis betegségekre is jellemzőek. Ezek a betegségek egymást azonban nem zárják  ki, párhuzamosan is előfordulhatnak, ezért én mindenképpen javasolnám a cöliákia pontos kivizsgálását.

Amennyiben kezelőorvosai szerint nem indokolt a cöliákia vizsgálata, javaslom a weboldalunkon megtalálható partnerek listáját, ahol magán úton elvégeztetheti a gluténérzékenység vizsgálatot:

Üdvözlettel,

Dékei Zóra, dietetikus

Kapcsolódó bejegyzések:

Crohn betegség és a cöliákia - gluténérzékenység
Crohn betegség és a cöliákia – gluténérzékenység

A Crohn betegség a gyulladásos bélbetegségek egyik fajtája, Tünetei hasonlóak a cöliákiához - gluténérzékenységhez, így diagnosztizálása nehéz, elő is fordul,...

A gluténérzékenység diagnosztizálása
A gluténérzékenység diagnosztizálása

A "lisztérzékenység" megállapítására több módszer is létezik. A legbiztosabb eredményt azonban laborvizsgálattal kaphat.

,