Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Glutenfree sweet-shop tour 3. – gluténmentes sütemények tesztje

Vica 2017-ben is folytatja a gluténmentes lelőhelyek tesztelését. Hiperérzékenyként nagyon oda kell figyelnie, hogy mit és hol fogyaszt, most két gluténmentes sütilelőhelyet tesztelt. Lássuk az élménybeszámolóit:

Boldog Új Esztendőt kívánok Mindenkinek! 🙂

Az új év számomra új kihívásokat hozott magával, rögtön a második napon, ugyanis munkahelyváltással kezdtem a 2017-es évet.

A Magyar Olimpiai Bizottságból a Sportért Felelős Államtitkárságra érkeztem január másodikán. Egy munkahelyváltás mindig nehéz, még akkor is, ha pozitívan állsz a változások elé. Én is igyekszem pozitívan megélni a változásokat, és ezt azzal is erősítem, hogy az új környezet új gluténmentes lelőhelyeket tartogat a számomra.

Ennyi előszó után bele is vágok a harmadik gluténmentes cukrászda túrámba!

Az újdonságok egyike (számomra) a Diéta Life Market volt.

Minden reggel elsétálok mellette, már rögtön az első reggel kiszúrtam magamnak. Persze az első szó, amit megláttam, az a paleo volt és ettől mindig hidegrázást kapok, de egy életem egy halálom betértem. Az Arany János utcai bolt viszonylag újnak számít, de a felszereltségén nem látszik, jócskán el vannak látva bioélelmiszerekkel, paleo kajákkal, laktózmentes, gluténmentes és cukormentes élelmiszerekkel.

A bolt részében vettem is magamnak tésztákat és ha már ott jártam, akkor elmentem a bolt másik részébe, ahol egy kis hely cukrászda/pékségnek van kialakítva. Viszonylag későn értem oda, így már meg volt csappanva a készlet, de azért tettem egy próbát.

A pultban álló hölgyet kérdezgettem és nekem tetsző válaszokat kaptam, szerencsére hamar elfelejtettük a paleo szót és miután az elkészítési folyamat és hely is megfelelőnek bizonyult, kértem egy glutén-, és laktózmentes túró rudis tortaszeletet elvitelre.

Diéta Life Market gluténmentes sütemény

Glutén-, és laktózmentes túró rudis tortaszeletet – Diéta Life Market – gluténmentes sütemények

Hazahoztam, megettem és jól voltam. Nekem kicsit túl habos volt, de az íze jó volt és semmi bajom nem volt tőle, szóval visszamegyek majd, főleg, hogy azt az infót kaptam, hogy szendvicseket is terveznek hamarosan betenni a kínálatba. Várom őket!
A cikkünk a következő oldalon  az Édes Pötty Budapest tesztelésével folytatódik.



Kapcsolódó bejegyzések:

Glutenfree sweet-shop tour 4. - gluténmentes sütemények tesztje
Glutenfree sweet-shop tour 4. – gluténmentes sütemények tesztje

Vica fáradhatatlanul teszteli azokat a helyeket, ahol gluténérzékenyek számára is fogyasztható ételeket kínálnak. Most újra gluténmentes sütemények és GM macaronok...

Glutenfree plaza tour 1. avagy mit ehet egy gluténérzékeny a bevásárló központokban?
Glutenfree plaza tour 1. avagy mit ehet egy gluténérzékeny a bevásárló központokban?

Glutenfree plaza tour 1. avagy mit ehet egy gluténérzékeny a bevásárló központokban? Széles a választék, de biztos hogy minden gluténmentes!...

Hideg gluténmentes sör a Gellért-hegy lábánál – Palack Borbár
Hideg gluténmentes sör a Gellért-hegy lábánál – Palack Borbár

Lakatos Gábor gluténmentes söröket górcső alá vevő rovatának első állomása pozitív értékeléssel zárult. Gluténmentes sör és söröző tesztsorozat. Ismerjük meg...

Glutenfree sweet-shop tour 2. - gluténmentes édességek
Glutenfree sweet-shop tour 2. – gluténmentes édességek

Édesszájúak figyelem! Glutenfree sweet-shop tour rovatunkaban Vica 2 újabb kitűnő gluténmentes édesség lelőhelyet talált, olyan helyeket amikkel minden OK volt,...

Gluténmentes hamburger túra 4.
Gluténmentes hamburger túra 4.

Vica újabb két gluténmentes hamburger tesztjét osztotta meg velünk. Dallas Étterem és Köles a Reformkonyha lett a 4. glutenfree hamburger...

, ,