Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Ahova még gluténérzékenyként betérhetünk

Horváth Éva a Vica letesztelte rovatunk háziasszonya újabb két helyen tesztelte a gluténérzékenyek által is fogyasztható felhozatalt:

Budapest elég nagy ahhoz, hogy nekünk, lisztérzékenyeknek elég helyet kínáljon, ahová bármikor bátran betérhetünk azzal a szándékkal, hogy együnk egy jót. A gluténmentes hambin, pizzán és a távol kelet ízein kívül mit tudunk még enni, ez érdekelt igazán.

Egyik nagyon jó barátnőm búcsúvacsiját a BRKLYN nevű helyen tartottuk. Mielőtt mentünk volna írtam a helynek, hogy hogy állnak a lisztérzékenyekhez. A következő választ kaptam:

Kedves Éva!

Természetes szerepelnek olyan ételek a kínálatunkban amiket lisztérzékenyek is tudnak fogyasztani, ilyen például a zöld salátánk amit tudod kérni csirkével vagy akar kacsával is. Természetesen a lehetőségeinkhez képest megoldunk minden kérést.

Gondoltam, éhen halni már nem fogok. A Gozsdu Udvar közelében lévő hely, igazi bulihely de csak éjszaka! Mi fél hét körül érkeztünk, kevés ember volt még, így kellemesen tudtunk beszélgetni és vacsorázni is. Mikor jeleztem a pincérnek, hogy ételérzékeny vagyok és kérdeztem, hogy mit tudok választani, kedvesen felajánlotta, hogy az étlapon bejelölik nekem a szakáccsal a választási lehetőségeket.

grillezett kacsa salátával

Én végül a Brklyn házi salátát kértem grillezett kacsával. Igaz, hogy sali volt, de finom és laktató.

A csajok hamburgert kértek, és ezúton szeretném felhívni a figyelmet, ha esetleg nem gluténérzékeny is olvasná, hogy kóstolja meg, mert szép volt a tálalás és a lányok odáig voltak érte!

Süti Bisztró

A következő „ahová még betérhetünk” állomás a Ráday utcában található Süti Bisztró volt.

Igazi nyüzsgő utca Budapest szívében, elhelyezkedését tekintve szuper, hiszen a Kálvin tértől cirka 5 perc sétára találjuk. Ismerem a bisztró tulajait, tudom, hogy mennyire a szívükön viselik a hely sorsát.

Mikor elmentem hozzájuk beszélgetni, belelapoztam az étlapba és láttam, hogy ők is jelölik az allergéneket az étlapjukon. Nagyon megörültem neki, ez mindig jól esik az embernek, könnyebb a választás.

Ha már ott voltam, választottam is az ételek közül.

lazac spenótos rizzsel

A lazacot választottam a spenótos rizzsel. Tudják, hogy mennyire érzékeny vagyok és nagyon oda is figyeltek rám. A lazacom nagyon finom volt, a spenótos rizst pedig külön kiemelném mert az tökéletes volt! A hamburgerüket szeretném ajánlani a nem gluténérzékenyeknek mert hát láttam amit láttam, jól is néz ki és a párom elmondásai alapján finom is volt.

 



Kapcsolódó bejegyzések:

Ahová még betérhetünk gluténérzékenyként 2. rész - Vica letesztelte
Ahová még betérhetünk gluténérzékenyként 2. rész – Vica letesztelte

A tematikus túráim is folytatódnak hamarosan, de előtte egy olyan cikk következik, amit nem tudok besorolni sehova, szóval íme az...

Glutenfree Ice-cream tour - gluténmentes fagyik tesztje 3
Glutenfree Ice-cream tour – gluténmentes fagyik tesztje 3

Vica laktóz- és gluténérzékeny és imádja a fagylaltokat. Ismét 2 fagylaltozót tesztelt, egyet másodszorra, ahol most már gluténmentes tölcsér is...

Gluténmentes hamburgerek tesztje - 6. Glutenfree hamburger tour
Gluténmentes hamburgerek tesztje – 6. Glutenfree hamburger tour

Újabb két helyen tesztelte le Vica a gluténmentes hamburger kínálatot. Gluténfree Hamburger Tour 6.

,