Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Vendégség gluténérzékenyen

vendégség gluténérzékenyen

vendégség gluténérzékenyen

Azaz a gluténérzékeny beteg vendégségbe megy.

A magyar vendégszeretet messze földön híres.

Jól ismerjük a következő szituációt, vendégségbe megyünk, és szólunk, hogy sajnos nekünk diétáznunk kell. Erre a vendégszerető házigazda reagálása „Ne most diétázz (azt hiszi, fogyókúrázunk), majd ráérsz a jövő héten!”

Gluténintoleranciás beteg esetében erről szó sem lehet, hiszen szigorú étrendet kell tartania, hogy jól érezze magát.

A vendégség gluténérzékenyen odafigyelést igényel a vendéglátótól és a betegtől is!

Gyerekek esetében a nagyszülőknek, rokonoknak, ismerősöket mondjuk el, hogy a gluténintoleranciás gyereknek nem szabad, még kis mennyiségben sem adni gluténtartalmú ételeket! Ezzel nem szabad összejátszani a szülő háta mögött!

Inkább minden alkalommal kérdezzék meg a szülőket, hogy az adott ételt megeheti-e a gyerekünk!
Semmiképpen ne kínálgassák a tiltott anyagokból készült ételekkel, azzal, hogy „egy kevés nem árthat”. – De igen, sajnos árt még akkor is ha nincsenek azonnali tünetek! –

Legjobb, ha otthon előre megsütjük a vendégségben fogyasztandó sütiket, vagy elkészítjük a szendvicseket.
Mondjuk el a vendéglátónknak, hogy két választásunk van:

vagy

  • Mi visszük a saját enni – innivalónkat, de hasonlóakat az övéhez…
  • kenyereket a szendvicshez (kenőkést is hozzá)
  • a szendvicsre való felvágottat, sajtot
  • édes és sós süteményeket, csokoládét
  • üdítőitalokat, turmixot
  • meleg ételt
  • szedő-, és evőeszközöket
  • kínáló-, és evőedényeket, tányérokat.

Mit ne tegyen a vendéglátó, ha vendége gluténérzékeny?

  • ne kezdjen el hangosan kiabálni a spéci ételek felett, hogy „Ezt ne egyétek meg, ez gluténmentes”
  • ne kezdjen szörnyülködni, hogy „Te szegény gyerek, csak ilyeneket ehetsz”
  • ne keverje, ne cserélje össze a gluténmentes eszközöket, tányérokat
  • ne nyúljon a lefedett ételekhez,
  • főleg ne kezdje el mutogatni, és összehasonlítgatni a sajátjával
  • még csak viccből se cseréljen ki ételeket gluténtartalmúra!

Mit tegyen a vendéglátó, ha vendége gluténérzékeny?

  • kérdezze meg, hogy hogyan segíthet
  • ha meg szeretné kóstolni, a gluténmentes ételeket, kérje meg azt, aki hozta, hogy ő adjon, ő vágjon, ő szeljen belőle, nehogy a gluténos evőeszközökkel nyúljon a gluténmentes ételhez
  • hagyja, hogy mi figyeljünk, a biztonságos étkezésre, és örüljön nekünk!


Kapcsolódó bejegyzések:

Guténérzékeny vagy?  Erre figyelj a buli közben!
Guténérzékeny vagy? Erre figyelj a buli közben!

Gluténérzékenyként a bulizás is körültekintést kíván. Fiatalok időnként nem csak becsíphet, hanem felrúghatják a gluténmentes étrend szabályait, akár vétlenül is!...

Gluténérzékenyeknek kötelező az életmódváltás!
Gluténérzékenyeknek kötelező az életmódváltás!

A gluténérzékenység nem gyógyítható. Egyetlen kezelési mód az élethosszig tartó szigorú gluténmentes diéta, amit a betegnek be kell tartania a...

Gluténmentes konyha megvalósítása - glutén szennyezettség kivédése otthon
Gluténmentes konyha megvalósítása – glutén szennyezettség kivédése otthon

A gluténérzékenyek szigorú gluténmentes étrendjének betartása nagy kihívás a családnak. Nagy kérdés, hogy hogyan oldható meg a glutén szennyezettség...

, ,