A nevelési-oktatási intézmény köteles biztosítani a diétás étkeztetés feltételeit
A Magyar Közlönyben jelent meg az alábbi rendelet módosítás, ami alapján, ha az intézmény nem képes biztosítani a diétás étkezést, köteles a biztosítani annak a feltételeizt, hogy a bevitt vagy az intézmbe rendelt diétás ételt a gyemeknek megfelelően lehessen tárolni és étkezésre kiadni – azaz hűteni, melegíteni és tálalni.
Az emberi erőforrások minisztere 38/2021. (IX. 1.) EMMI rendelete
a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet módosításáról
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés sz) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Közétkeztető minden, általa biztosított étkezéshez étlapot készít, és azt az Intézmény az étkezők – bölcsődékben, mini bölcsődékben, valamint nevelési-oktatási intézményekben a szülők – által is jól látható helyen kifüggeszti, és elektronikus formában is elérhetővé teszi, ha az ehhez szükséges feltételek az Intézménynél rendelkezésre állnak. Diétás étkeztetés esetén a diétás étrendet tartalmazó étlap kifüggesztésétől el lehet tekinteni, ha annak elektronikus formában történő közzététele biztosított. A diétás étrendet tartalmazó étlapon a közzétételt követően végrehajtott módosításokat minden esetben a közzététellel megegyező formában elérhetővé kell tenni azzal, hogy nevelési-oktatási intézmény házirendje a szülő, törvényes képviselő tájékoztatására további közvetlen értesítési formát is meghatározhat.”
2. § (1) Az R. 15. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben, személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátást, gyermekvédelmi szakellátást, illetve szociális szakosított ellátást nyújtó intézményben, valamint a nevelési-oktatási intézményben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet kell biztosítani a (2)–(5) bekezdésben, valamint a 16. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak betartásával, figyelemmel az étkezések szakorvos által meghatározottak szerinti időzítésére és az étel dietetikus által meghatározott megfelelő adagolására, különös tekintettel a szénhidrátanyagcsere-rendellenességgel élő személyekre.”
(2) Az R. 15. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:
„(2a) A nevelési-oktatási intézményben, amennyiben a közétkeztetés keretében nem biztosítható a gyermek és a tanuló diétás étkezése, – a szülő, más törvényes képviselő írásbeli nyilatkozata alapján – a gyermek és a tanuló által az intézménybe bevitt, vagy a szülő, más törvényes képviselő által az intézménybe rendelt étel intézményben történő elfogyasztásának lehetővé tételével is biztosítható.
Ennek érdekében a nevelési-oktatási intézmény vezetője köteles biztosítani:
- a hűtés
- a melegítés
- és a fogyasztás
megfelelő feltételeit a hatályos jogszabályok és szakmai előírások betartásával.
”
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Dr. Kásler Miklós s. k.,
emberi erőforrások minisztere
Forrás: Magyar Közlöny 2021. évi 161. szám 2021.09.01
Kelt:2021.09.04
Kapcsolódó bejegyzések:
Gluténmentes akciós lista 2021 november
Akciósan megvásárolható gluténmentes termékek listája 2021. november. Minden hónapan indítunk egy új akciós listát, amelyet hetente több alkalommal is bővítünk...
Gluténmentes akciós lista 2021 október
Akciós gluténmentes készítmények máskor? Innen indulhat! FIGYELEM: Ha az akciós gluténmentes készítmények listája tartalmaz olyan terméket, ami nem gluténmentes, kérjük...
A gluténérzékeny személyek az alábbi kedvezményekre lehetnek jogosultak – 2021
Milyen kedvezmények igénybevételére jogosult 2021-ben egy cöliákiás? Személyi adókedvezmény, emelt összegű családi pótlék, közétkeztetés stb.
Személyi kedvezmény 2021 – hogy érvényesíthető a havi 8400 Forint?
Ön igénybe veszi a gluténérzékenyeknek járó személyi adókedvezményt? NAV tájékoztató. Van BNO kódja és igazolása a betegségrő? Mikor és kinek...
Gluténmentes étkezések az iskolában is! Tippek és receptötletek az iskolakezdéshez.
Sokszor nagyon nehéz ízletes és tápláló ételeket kitalálni nap mint nap gyermekünk számára, mégis arra szeretnénk buzdítani minden szülőt, hogy...
Étkezzünk helyesen – gluténmentesen az iskolában is! Ötletek az étkezések megfelelő összeállításához!
Nagy fejtörést tud okozni a szülőknek, hogy milyen tápláló és egyben ízletes ételt állítsanak össze gyermeküknek az iskolába. A gluténmentes...