Házi natúr mogyoróvaj – garantáltan gluténmentes
Amerikában nagy népszerűségnek örvendő peanut buttert, vagyis a földimogyoróvajat hazánkban is egyre nagyobb érdeklődés övezi. Mint minden más termék esetében a házi készítésű sokkal intenzívebb ízvilágú, mint a boltokban kapható változataik, arról nem is beszélve, hogy így garantáltan gluténmentesek. Készítsék el önök is!
Hozzávalók egy kisebb üvegnyi mennyiséghez:
- 240 g natúr sótlan földimogyoró
- 60 g sózott földimogyoró
- 1 evőkanál (10 g) napraforgóolaj
Elkészítés:
- A földimogyorót mérjük ki, majd száraz serpenyőben enyhén pirítsuk illatosra.
- Hagyjuk kihűlni, majd tegyük be egy késes robotgépbe, vagy aprítógépbe, adjuk hozzá az 1 evőkanál napraforgóolajat és kezdjük el aprítani.
- Figyeljünk arra, hogy az aprítás során tartsunk szüneteket, mert a gépünk könnyen kisülhet, elromolhat.
- A folyamat során először darabos, majd por állagú, végül egyre krémesebb lesz. Legyünk türelmesek a készítés során, mivel az aprítás akár 15-20 percig is eltarthat!
- Ha elkészült, jól záródó üvegbe téve 1 hónapig eltartható hűtőben.
- Sütemények készítéséhez, vagy akár önmagában kenyérre/kalácsra kenve is jól felhasználható.
Tipp: Ebből a receptből enyhén sózott ízvilágú mogyoróvajat kapunk, de készíthetjük úgy is, hogy csak sótlan mogyorót használunk és egy evőkanál mézet teszünk a masszába.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Elkészítési idő: kb. 30 perc
Nehézségi szint: haladó
Tápanyagtartalom az egész adagban
| Energia | 7896 kJ / 1889 kcal |
| Fehérje | 78,8 g |
| Zsír | 150,8 g |
| Szénhidrát | 40,2 g |
| Élelmi rost | 21,2 g |
A receptet és a fotót Dékei Zóra, dietetikus készítette és a www.glutenerzekeny.hu oldal tulajdonosa jelenítette meg.
A recept szabadon felhasználható, de tovább adás, máshol történő megjelenítés esetén, az előző mondatot kötelező feltüntetni, a felsoroltak tulajdonjogát tiszteletben tartva.
- Recept címke: 30 perc alatt étolaj földimogyoró









Gluténmentes dió bundás, Kolos féle túrógombóc
Bizonyára tudjátok már, hogy a tejfehérje mentes diétából legjobban a túró hiányzik. Most elkészítettem túrógombócot,...
Gluténmentes hamis fekete erdő pohárdesszert – sütés nélkül
Kánikula, meleg és forróság a konyhában is. Épp ezért nem is szerettem volna bekapcsolni a...
Gluténmentes cukkinis-répás sonkás tekercs
Interneten többször is szembe jött velem ez a recept. Saját ízlésem szerint alakítottam át és...
Gluténmentes cukkinis tócsni
Az egyik legfinomabb nyári zöldség a cukkini. Könnyen elkészíthető. Most egy percek alatt elkészíthető, tócsnival... 

