Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Húsvéti egyben sült fasírt gluténmentesen

Egybensült fasírtHozzávalók:

  • 1 kg darált pulykamell
  • 4 db közepes méretű (M-es) tojás
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • só, bors, köménymag, fűszerpaprika
  • 150 g gluténmentes zsemlemorzsa
  • 10 g napraforgó olaj

Töltelék

  • 4 db főtt tojás

Elkészítés:

  • 4 db tojást főzzünk keményre.
  • A sütőt melegítsük elő 200 °C fokra.
  • A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk apró kockákra, majd az olajon enyhén futtassuk át az átnyomott fokhagymával együtt.
  • A darált húst villával keverjük át, adjuk hozzá a 4 db megmosott, egyesével felütött tojást, fűszerezzük sóval, borssal, kevés köménymaggal és fűszerpaprikával, majd adjuk hozzá a hagymát is. Dolgozzuk egynemű masszává, végül keverjük bele a gluténmentes zsemlemorzsát is.
  • Egy őzgerincformát vékonyan vajazzunk ki, majd terítsük bele a massza felét. egymás mellé nyomkodjunk bele 4 kemény tojást, majd oszlassuk el rajta a maradék masszát úgy, hogy oldalt és felül is teljesen fedje a tojásokat. Az előkészített fasírtot takarjuk le alufóliával, majd tegyük be a sütőbe.
  • Süssük 60 percig letakarva, majd 10 percig alufólia nélkül.
  • A formában hagyjuk kihűlni, majd borítsuk ki. Fogyaszthatjuk hidegen, melegen egyaránt.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Elkészítési idő: 20 perc + sütési idő: 70 perc

Nehézségi szint: kezdő

Tápanyagtartalom 20 adag készítésekor az egész adagban és egy szeletben

Tápanyagtartalom Egész adag Egy szelet
Energia 2073,5 kcal / 8646,4kJ 103,6 kcal /432,0 kJ
Fehérje 290,1 g 14,5 g
Zsír 65,8 g 3,3 g
Szénhidrát 66,4 g 3,3 g
Élelmi rost 2 g 0,1 g

Az egyben sült fasírt receptet és a fotót Dékei Zóra, dietetikus készítette és a www.glutenerzekeny.hu oldal tulajdonosa jelenítette meg.

Kategória: , , ,