Gluténérzékenység, lisztérzékenység, cöliákia, gabonaallergia.

A gluténintolerancia információs portálja.

Meleg sütőtökös lencsesaláta – őszi színes ebéd a borús délutánokra

sütőtökös lencsesalátaHozzávalók 3 főre:

  • 150 g lencse
  • 200 g sütőtök
  • 1 teáskanál (4,5 g) napraforgóolaj
  • 120 g spenót
  • 10 g tökmag
  • 200 g csirkemell
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors, rozmaring

Elkészítés:

  • A lencsét minimum 2 órán át áztassuk be annyi vízbe, amennyi ellepi, majd ugyanebben a vízben tegyük fel főni, és főzzük puhára kb. 20 perc alatt.
  • A sütőtököt pucoljuk meg, majd vágjuk fel 2 x 2 cm-es kockákra.
  • Az olajat kezdjük el melegíteni a serpenyőben, majd adjuk hozzá a felkockázott sütőtököt és folyamatosan kevés vizet aláöntve pároljuk puhára. Mikor a sütőtök már majdnem megpuhult, adjuk hozzá a megmosott, száraitól megtisztított spenótot, a fokhagymanyomón áttört fokhagymát, valamint fűszerezzük sóval, borssal. Időnként megkeverve pároljuk puhára a zöldségeket. Az elkészült lencsét szűrjük le, majd keverjük hozzá a megpuhult spenótos sütőtökhöz.
  • A csirkemelleket mossuk meg, enyhén klopfoljuk ki, fűszerezzük be sóval, borssal és rozmaringgal, majd grill serpenyőben vagy rácson hirtelen süssük ki mindkét oldalát ropogósra.
  • A tökmagot száraz serpenyőben 2 perc alatt pirítsuk meg.
  • Az elkészült meleg salátát tálaljuk ki tányérokra, majd terítsük rá a kész hússzeleteket és szórjuk meg a pirított tökmagokkal.
  • Melegen tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Elkészítési idő: 2 óra áztatás + 30 perc

Nehézségi szint: kezdő

Tápanyagtartalom egy adagra vonatkoztatva:

Energia 333 kcal / 1392,7 kJ
Fehérje 32,6 g
Zsír 5,1 g
Szénhidrát 38,9 g
Élelmi rost 6,7 g

A sütőtökös lencsesaláta receptet és a fotót Dékei Zóra, dietetikus készítette és a www.glutenerzekeny.hu oldal tulajdonosa jelenítette meg.
A recept szabadon felhasználható, de tovább adás, máshol történő megjelenítés esetén, az előző mondatot kötelező feltüntetni, a felsoroltak tulajdonjogát tiszteletben tartva.

Kategória: , ,